Most 50 ezer Forintot sem kell fizetned a Bmax B3 Mini számítógépért

| | Forrás: GeekBuying
Szerezd meg olcsóbban a Windows 11 operációs rendszerrel szerelt BMAX B3 Mini tenyérnyi méretű számítógépet a Geekbuying születésnapi kuponakciójában. Az EU raktárról elérhető mini számítógépet most mindössze 45 ezer Forintért rendelhetitek meg.


A 11. generációs, Intel Jasper Lake N5095 processzorral szerelt mini számítógép két változatban érhető el. Az egyik variáns 8 GB DDR4 memóriával és 256 GB gyors M.2 SSD-vel, a másik 16 GB DDR4 memóriával és 512 GB háttértárral van szerelve. Természetesen a tárhely bővíthető, bármilyen 2,5-es eszközzel.


Az Intel N5095 processzor komoly előrelépést mutat a korábbi évek, hasonló kategóriás processzoraihoz képest. Az előd, Intel N4120 egységhez képest közel 30-50 százalékos teljesítménynövekedést ért el, alacsonyabb fogyasztás mellett.

A BMAX B3 Mini valóban tenyérnyi méretű, tömege mindössze 300 gramm, méretei mindössze 125 mm x 112 mm x 44 mm, így akár könnyen, egy kisebb táskában is szállítható.

A kis méret ellenére három oldalára is kerültek csatlakozók a gépnek. Összesen 4 darab USB 3.0 csatlakozó, két HDMI kimenet, egy 3,5 mm-es csatlakozó, egy hálózati port (1000Mbit) és egy Micro SD kártyahely kapott helyet.

A vezetékes csatlakozások mellett több vezeték nélküli technológiát is támogat a számítógép. A 802.11a/b/g/n/ac kétsávos Wifivel (2,4 GHz/5 GHz) villámgyorsan csatlakozhatunk más hálózati eszközökhöz. A Bluetooth 4.2 segítségével pedig különféle vezeték nélküli eszközök (fejhallgatók, egerek, billentyűzetek, digitalizáló táblák, stb.)

A tápellátásról egy külső, teljesen hangtalan tápegység gondoskodik.


A kiváló teljesítményű BMAX B3 Mini számítógépet (8 GB/256 GB) most kuponakcióban már 135 dollárért, azaz körülbelül 46 ezer Forintért megvásárolhatjátok. Ráadásul a szállítás ingyenes és EU raktárról történik,azaz semmiféle plusz rejtett költséggel nem kell számolnotok a megrendelés után.
A több memóriával és nagyobb tárhellyel szerelt 16 GB/512 GB-os B3 Mini PC-t pedig kuponkóddal 165 dollárért, azaz körülbelül 10 ezer Forinttal drágábban, 56 ezer Forintért rendelhetitek meg.

A vásárláshoz szükséges kuponkódok:
  • BMAX B3 Mini - 8 GB / 256 GB - kuponkód: 7IU0OGZ5
  • BMAX B3 Mini - 16 GB / 512 GB - kuponkód:  7CYJENCQ
Az akciós termékeket pedig itt találjátok meg:
BMAX B3 Mini - 8/256
Ár: 135 dollár (~46 ezer Forint)
Kuponkód:7IU0OGZ5

BMAX B3 Mini - 16/512
Ár: 165 dollár (~56 ezer Forint)
Kuponkód:7CYJENCQ

Még több akció

Kuponakcióban rendelhető a 280Hz-es képfrissítésű KTC H27E22P gamer monitor

A KTC H27E22P egy elképesztő, 280Hz-es képfrissítésű gamer monitor, ami a magas kontrasztú VA panelt ötvözi a gyors, 1ms-os válasszal. Most kuponnal mindössze 57 ezer forintért rendelhető.

CHUWI UBox Mini PC: A Ryzen 5-ös számítógép 90 ezer Forint alatt

Erős AMD Ryzen 5 processzor, DDR5 memória és dupla 2.5G LAN port egyetlen kompakt gépben. A CHUWI UBox Mini PC most az AliExpress nyári akciójában, kuponnal, 88 ezer forintért rendelhető.

FENGMI WEMAX S5: Prémium lézerprojektor akciós áron a Banggood áruházból

A FENGMI WEMAX S5 projektor a prémium ALPD lézer technológiát hozza el egy kompakt, hordozható formában. A kiváló minőségű projektort most kuponnal olcsóbban rendelheted meg a Banggood áruház európai raktárkészletéről.

FIREBAT A6 Mini PC: A Ryzen 7 6800H erőmű kuponackióban rendelhető

A FIREBAT A6 a Ryzen 7 6800H erejét hozza el egy kompakt mini PC formájában. 16GB DDR5 RAM, 512GB SSD és tripla 4K kijelző támogatás, most kuponnal, európai raktárról.
Kommentek
Legújabb telefonok