UMi Diamond telefon 3GB RAM-mal 100$ alatt

| | Forrás: UMiDigi
Az UMi telefonok listája egy újabb készülékkel bővült, hiszen október 20-án megindult az UMi Diamond értékesítése több internetes webáruházban. Az UMi Diamond egy igazán stílusos telefon, és most mindössze 99.99$-ért beszerezhető több internetes áruházból is. Aki szeretne lecsapni a telefonra, akkor gyorsan tegye meg, mert ez az előrendelési ár mindössze az első 200 rendelésre érvényes. Ezután az ár visszaugrik a normál árszintre, amely 120$.


Az UMi Diamond egy kisméretű, kompakt telefon, köszönhetően az 5 inches HD kijelzőjének. A kijelzőjének védelméről egy Dual T2X-1 technológiával gyártott üveg gondoskodik. A belsőre sem panaszkodhatunk, hiszen 8 magos MT6753-as processzor, 3GB belső memória és 16GB belső tárhely áll rendelkezésünkre, amelyet akár egy 128GB-os Micro SD kártyával ki is bővíthetünk.

A kamerája első olvasásra nem túl acélos, hiszen egy 8MP-es Hi843B elnevezésű szenzor kapott helyett a lencsék mögött. A hálózati lefedettsége viszont kiváló, hiszen egyszerűen kapcsolódhatunk vele akár 4G hálózatokra is, természetesen ismeri a B20-at is.

Valószínűsíthető, hogy a töltőért sem kell nyúlnunk majd a nap végén, hiszen egy Sony 2650mAh akkumulátor gondoskodik az energiaellátásról. A takarékos MediaTek processzornak hála akár két napig is elhúzhatjuk a UMi Diamond telefonnal egy töltéssel.

Jelenleg a TomTop, a Banggood, a ChinaVision és a CooliCool webáruházakból szerezhető be promóciós, 99.99$-os áron a telefon. Az oldalunkon megtalálhatjátok az összes ajánlatot:

UMi Diamond vásárlás
Árak összehasonlítása
Még több akció

Kiemelt EU raktáras akciók a GearBest-nél

Szerencsére a Gearbest webáruház az idén is rendszeresen tölti fel európai raktárkészleteit, így bárki, gyorsan és vámmentesen rendelheti meg kedvenc telefonját, táblagépét vagy notebookját. Most ezen ajánlatok közül válogattunk ki nektek néhányat.

Szerezd meg akár fél áron a kiváló teljesítményű UMiDigi F1-et

Különleges akcióban vásárolhatjátok meg most a kiváló ár/érték aránnyal rendelkező UMiDigi F1-et a GearBest egyedi promóciójban. A gazdagon felszerelt Helio P60-as mobiltelefonhoz a következő napokban akár fél áron is hozzájuthattok.

Teclast F7 Plus - Ütős kis laptoppal indítja az évet a Teclast

A Teclast a tavalyi egyik sikertermékét, a Teclast F7 notebookot gondolta tovább. A Teclast F7 Plus frissített hardverrel, rendkívül vékony megjelenéssel, de közel hasonló áron rendelhető.

Ulefone Armor 3 - Akcióban az ütős akkumulátor bajnok

A Távol-Keletről érkező strapatelefonok az elmúlt évben rendkívül nagy népszerűségre tettek szert, így több gyártó is rá állt ezen készülékek gyártására. Az Ulefone sem akart lemaradni erről a vonatról, ezért az elmúlt időszakban 4 új túlélőmobilt is piacra dobott. Az Ulefone 3 és 3T a szokásos képességek mellett a kiváló üzemidejükkel és kedvező árukkal próbálják elcsábítani a leendő vásárlókat.
Kommentek
Legújabb telefonok